Február 5-10. között Anaheimben rendezték meg az idei Négy Kontinens Bajnokságot. Ezt a versenyt először 1999-ben rendezték meg, amolyan ellenpárjaként az Európa-bajnokságnak, és ahogy az EB az európaiaknak, a 4CC a többi kontinens versenyzőjének a világbajnokság előtti utolsó nagy megmérettetéseként szolgál.
A versenyen mint általában, ezúttal is voltak nagy hiányzók: a férfiaknál Yuzuru Hanyu és Nathan Chen nem indult el, a többi szakágban viszont gyakorlatilag teljes mezőnnyel lehetett számolni, már ami a top versenyzőket illeti.
Nők
A női mezőnyben kifejezetten erős felhozatal volt idén. A japánok részéről az idei Grand Prix Döntő győztes Rika Kihira, az idei nemzeti bajnok és a tavalyi Négy Kontinens Bajnokság győztese, Kaori Sakamoto, valamint a 2017-es győztes Mai Mihara indult; az amerikaiaknál az idei nemzeti bajnokság ezüstérmese, Bradie Tennell, Mariah Bell és Ting Cui voltak az indulók; a koreaiaknál Eunsoo Lim, Yelim Kim és Hanul Kim; és ott volt a kazah Elizabet Tursynbaeva is, aki az idei szezontól már nem Kanadában, hanem Eteri Tutberidzével edz Moszkvában.
Idén már harmadszorra sikerült Kihirának az 5. helyről megnyernie a versenyt. A rövid programban leszimplázta a tervezett tripla Axelt, viszont minden más eleme szépen sikerült magas kivitelezési pontokkal, köztük a 3Lz-3T és a 3F a program második felében. A technikája egy ugráselemet leszámítva is nagyon magas, 35.82 volt. Ezen a versenyen több gonddal is küzdött, egyrészt cipőproblémái voltak, másrészt az egyik edzésen megsérült az ujja, amit rögzíteni kellett. A kűrben emiatt nem is kockáztatott meg két tripla Axelt, csak egyet vállalt be, szólóban, ami nagyon szépen sikerült. Minden további eleme tökéletesre sikerült, köztük az összes forgás és a lépéssor is 4-es szintet kapott. Olyan magas a technikai bázispontszáma, hogy jó GOE-kal és öt komponenssel nem lehetett megverni.
A második helyen némi meglepetésre Elizabet Tursynbaeva végzett, aki a rövid program után a 6. helyen állt csak. A kűrben megpróbálta a négyfordulatos Salchowot, amiből elesett. Szerintem a Salchowjaiból - nemcsak a quadrából, hanem a triplákból is - 1/4-nél több fordulat hiányzott, de a panel nem így látta, így végül a magas technikai pontszámmal (mindhárom kombinációja a program második felében volt) fel tudott kapaszkodni a 2. helyre.
A nap vesztese Kaori Sakamoto lett, aki gyönyörű rövid programot futott, de a kűrben nagyon sok pontot veszített azzal, hogy a második Axelját leszimplázta, ami egy hármas kombináció lett volna (2A-3T-2T). Az utolsó ugrására, a 3Lo-ra ugyan rá tudott tenni egy dupla toe-loopot, de még így is túl sok pontot vesztett ahhoz, hogy dobogón végezhessen. Inkább itt forduljon elő ilyen hiba, mint a világbajnokságon...
A Benoit Richaud által koreografált The Piano kűrje amúgy egyre jobban tetszik, ahogy haladunk előre a szezonban.
Kaori csodás tripla loopja a rövid programban
forrás: http://incandescentlysilver.tumblr.com/
A bronzérmes Mai Mihara lett, akinek teljes a 4CC éremkollekciója ezzel a harmadik hellyel (2017-arany, 2018-ezüst). A kűrje szerintem nagyon szépen sikerült, az erős technikai tudás mellett kiváló előadással és interpretációval adta elő a programot, az amúgy is nagyon erős korcsolyázótudása mellett. Ez a lány olyan lágyan és könnyedén korcsolyázik, mint kés a vajban, egyszerűen öröm nézni! Mai a tehetsége és tudása ellenére csak a sokadik számú japán korcsolyázó otthon Miyahara, Kihira és Sakamoto mögött, talán ezért is van, hogy komponensekben mindig is kevesebbet kap, mint amit a tudása alapján megérdemelne. Annak viszont nagyon örültem, hogy sikerült éremmel zárnia ezt a szezont.
Az amerikai versenyzők közül Tennell és Bell sem tudtak élni a lehetőséggel, és hazai pályán nem tudtak érmet szerezni annak ellenére, hogy a rövid program után az 1. és a 3. helyen álltak.
Tennellnek ezúttal sem sikerült a 3Lz-3Lo a kűrben, miután leszimplázta a második ugrást. Ezt követően voltak további hibái és a technikai panel sem kímélte, miután több ugrását is hiányosnak minősítette. Végül csak az 5. helyen zárt. A programjai idén nem sikerültek rosszul, de a korcsolyázótudása, az átmenetei, az előadása és interpretációja a top versenyzőktől elmarad, a gyengébb korcsolyázótudása és ugrásai a japán korcsolyázók mellett különösen szembeötlő.
Mariah Bellnek egy hozzáillő, Celine Dion rövid programot koreografált Adam Rippon, amit sikerült is szépen megfutnia ezen a versenyen. Az elemeinek kivitelezési szintje nem annyira magas, mint más top versenyzőé, az előadást leszámítva komponensekben is alulmaradt. A kűrben viszont már több hibával is korcsolyázott, az alacsony technikai pontszám és nem túl magas öt komponensek miatt így végül csak a 6. helyet sikerült megszereznie. Bárcsak lenne egy verseny, amelyen mindkét programját nagyon jól futná meg.
A harmadik amerikai versenyző, Ting Cui háromszor elesett a kűrjében és csak 14. lett a kűrben. Nem túl biztató eredmény azok után, hogy tavaly nyáron váltott edzőt és jelenleg Zakrajsek edzi.
Eunsoo Lim egy jól sikerült rövid program után bizonytalanságokkal teli kűrt futott, így végül a 7. helyet sikerült megszereznie, honfitársa, Yelim Kim pedig egy kicsit jobban sikerült kűrrel a 8. lett.
Ami még érdekesség, hogy a kanadai VB-csapatba kerülésért folytatott küzdelemből kiesett Larkyn Austman, miután a rövid programban egy századdal nem sikerült elérnie a VB-hez szükséges technikai minimum pontszámot.
Nem is tudom mikor volt olyan utoljára, hogy a rövid program után az első három helyen álló korcsolyázó végül nem került fel a dobogóra. Azt hiszem, így izgalmasak a versenyek. :)
Kihira és Mihara az éremátadón
forrás: mainichi.jp
Férfiak
A férfiaknál Shoma Uno megnyerte az első nagy ISU bajnokságát (érdekesség, hogy az elmúlt négy évben a 4CC-s helyezései: 5., 4., 3., és 2. voltak). A formája a verseny előtt kérdéses volt, miután többször kificamította a bokáját, legutoljára közvetlenül a versenyre utazás előtt. A rövid programban emiatt könnyítettek az elemeken, és a kombinációja nem négyfordulatos-tripla, hanem csak 3S-3T volt és se az, se a szóló 4T nem sikerült tisztán, így csak a 4. helyen állt. A kűrben nagyot küzdött és sikerült az 1. helyre feljönnie, összességében pedig megnyernie a versenyt.
A címvédő Boyang Jin a szezon második felére szokott jobb formába kerülni, és ez a tavaly őszi formájához képest megint megmutatkozott. Ugyan a 4Lz nem sikerült tökéletesen egyik programban sem, minden más elem tisztán megvolt, köztük a két programban nagyon jó, 4-es szintű lépéssorokkal. Ezúttal az ezüstérmet sikerült megszereznie.
A hazai közönség előtt versenyző Vincent Zhou a rövid program után az 1. helyen állt, ami azért is volt meglepő, mert a technikai panel minden ugrását tisztának minősítette, így ő lett csupán a 4. versenyző, akinek az új szezonban sikerült 100 pont feletti rövid programot futnia (Hanyu, Uno, és Kolyada után). Vincenttel kapcsolatosan úgy gondolom, nagyon sok mindenben kell még fejlődnie, nemcsak korcsolyázótudásban, de se az összekötő elemei, se az előadása vagy interpretációja nem indokolja, hogy magas pontokat kapjon (összehasonlításképpen, Messinggel azonos pontokat kapott SS/PE/IN komponensekben, amiket túlzásnak tartok). Kicsit hasonló érzésem volt itt a pontozással kapcsolatban, mint a női verseny esetén: a hazai versenyzőt a rövid program után az 1. helyre tették, de a kűrben miután a technikai panel már hiányosnak vett jó pár ugrást, mindketten hátracsúsztak.
Keegan Messing egy jó kűrt futva lett 4. az első Négy Kontinens Bajnokságán. A Chaplin kűrre - ha ilyen jól futja, mint tette ezen a versenyen is - megérdemelten kap magas pontokat második pontszámban, mert ez egy hozzá passzoló program, amit nagyon jól ki tud korcsolyázni.
Jason Brown lett az 5., aki a nemzeti bajnokságot követően megint megpróbálta a 4S-t a kűrben, ami ezúttal sem sikerült. Szerintem egyelőre jobb, ha minél többször megpróbálja versenyen az ugrást, akkor is ha nem sikerül neki.
Jason Brown lett az 5., aki a nemzeti bajnokságot követően megint megpróbálta a 4S-t a kűrben, ami ezúttal sem sikerült. Szerintem egyelőre jobb, ha minél többször megpróbálja versenyen az ugrást, akkor is ha nem sikerül neki.
A nap vesztese a koreai Junhwan Cha volt, aki a 2. helyről lecsúszva lett végül 6. Junhwan nagyon szépen, nagy ívekben, a pályát teljesen befedve, könnyedén korcsolyázik, de az utóbbi időben sérülésekkel és cipőproblémákkal is bajlódott/bajlódik, ami az ugrásaira nagy kihatással van. Az sem segít a helyzetén, hogy a nemzeti bajnokság mellett sok hazai rangsoroló versenyen kellett részt vennie az elmúlt pár hétben, ami nagyon megterhelő. Az őszi sikeres Grand Prix szezon után a formája egyelőre hanyatlik, és csak remélem, hogy a VB-re sikerül valahogy újból jobb programokat futnia.
Mind a női és mind a férfi verseny a pontozás miatt hagyott bennem némi keserű szájízt. A panel szelektíven minősítette az ugrásokat, van, akinél hiányosnak vette azokat, van akinél szemet hunyt felettük - ez pedig helyezésekbe és érmekbe kerül (hosszabb távon pedig árt a korcsolyázó karrierjének).
Mind a női és mind a férfi verseny a pontozás miatt hagyott bennem némi keserű szájízt. A panel szelektíven minősítette az ugrásokat, van, akinél hiányosnak vette azokat, van akinél szemet hunyt felettük - ez pedig helyezésekbe és érmekbe kerül (hosszabb távon pedig árt a korcsolyázó karrierjének).
Párosok
Mindenki Wenjing Sui és Cong Han visszatérésére volt kíváncsi ezen a versenyen, akiktől idén eddig csak a rövid programjukat láthattuk a nemzeti bajnokságon. Wenjing rontotta a 3T-t a rövid programban, valamint a 3S-t a kűrben, minden más viszont elég jól sikerült ahhoz, hogy magasabb öt komponensekkel együtt megnyerjék a versenyt a kanadaiak, Moore-Towers/Marinaro előtt. Igaz, a különbség csak 0.6 pont volt köztük, de szerintem a kínaiak voltak annyival jobbak a tiszta elemekben és öt komponensekben, hogy a hibák ellenére megérdemelten nyerjék meg a versenyt.
Mind a két programjuk, a No One Like You és a Rain, In Your Black Eyes is nagyon ígéretes és már várom, hogy a VB-ig mennyire tudnak majd kiforrni.
A bronzérmet a másik kínai kettős, Cheng Peng és Yang Jin szerezte meg.
Wenjing Sui és Cong Han
forrás: mainichi.jp
Jégtánc
Izgalmas párharcokat hozott a jégtánc verseny is. Sérülésből visszatérve először indult nagyobb versenyen a szezonban Madison Chock és Evan Bates, de a verseny nagyobb esélyesei inkább a másik amerikai kettős, Madison Hubbell és Zachary Donohue voltak. A kanadaiak a Weaver/Poje és a Gilles/Poirier kettős mellett az idei szezontól kanadai színekben induló Fournier Beaudry/Sorensen kettőst indították még.
A ritmustánc hozta a papírformát, és Hubbell/Donohue, Chock/Bates, Weaver/Poje volt a sorrend, a szabadtánc azonban alaposan felborította a sorrendet. Már épp azon gondolkodtam a verseny alatt, hogy mennyire kiszámíthatóak a jégtánc versenyek, mikor megtörtént az, amire elég ritkán szokott példa lenni a top pároknál: Hubbellék első, álló helyzetű emelését (stationary lift) bázis szintűre minősítette a technikai panel, és az így kb. hat ponttal alacsonyabb technikájú programmal a dobogóról is lecsúsztak. Az aranyérem Chock/Bates-é lett, az ezüstérem a Weaver/Poje kettősé, míg a bronzérmet a kedves és közönségbarát Starry Starry Night programmal Gilles és Poirier szerezte meg, akik egyébként a szabad táncok során a 2. helyet szerezték meg Chockék mögött.
Meglepetés a Kiss & Cry-ban a szabad táncok legvégén
Ez volt a Négy Kontinens Bajnokság, a legközelebbi nagy verseny már a világbajnokság lesz.
Hihetetlen, hogy telik az idő! Egy éve volt a pyeongchang-i olimpia, ami mintha tegnap lett volna...
~ Black Blades
