Eltelt egy év

Már egy éve, hogy az utolsó posztomat írtam a blogomra a pekingi olimpiát követően, és azóta nemcsak a blogírásnak, hanem a korcsolya nézésnek is azt lehet mondani, hogy szinte teljesen búcsút vettem. Azért csak szinte, mert mégse könnyű egyik napról a másikra teljesen megszakítani minden kapcsolatot ezzel a sportággal, de tudom, hogy eljön majd az idő, amikor majd az is meg fog történni.

Őszintén szólva az utóbbi évek tendenciái, különösen a pontozásbeli problémák, hogy az egyéni számok egyre inkább ugróversennyé váltak, és hogy egyre több az egysíkúbb program, elvette az egyébként kiskorom óta tartó töretlen szeretetet a sport iránt. Az utóbbi időben tényleg már leginkább csak Yuzuru Hanyu miatt maradtam meg állandó nézőként, aztán amikor bejelentette nyáron, hogy otthagyja az amatőr versenyzést, úgy éreztem, hogy nekem is elég volt.

Egy éve tehát, hogy vége lett a pekingi olimpiának, és alig volt vége a záró ünnepségnek, olyan események történtek a nagyvilágban, ami lényeges kihatással volt a sportvilágra is, így a műkorcsolyára és jégtáncra is. Ukrajna oroszok általi megtámadása után a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség a Nemzetközi Olimpiai Bizottság javaslatára - a többi olimpiai sportághoz hasonlóan - az orosz, illetve a fehérorosz sportolók versenyekről való eltiltásáról döntött, ami azt jelentette, hogy az olimpia után néhány héttel megrendezett világbajnokságon sem vehettek már részt az oroszok és fehéroroszok. A világbajnokságon így olyanok kerülhettek fel a dobogó felső fokára, vagy akár magára a dobogóra is, akik az oroszok távolléte híján minden bizonnyal nem érhettek volna el ilyen sikereket: világbajnok lett Kaori Sakamoto és a nők versenyében dobogón volt még Loena Hendrickx, valamint a szezon végén visszavonult, mindössze 16 éves Alysa Liu. A párosok versenyében az amerikaiak, Brandon/Frazier győztek, a jégtáncban a hazai pályán versenyző Papadakis/Cizeron, mögöttük a két amerikai párossal. Talán az oroszok hiányát legkevésbé a férfiak mezőnyében lehetett érezni, ahol Shoma Uno lett - karrierje során először - a világbajnok, mögötte honfitársa Yuma Kagiyama az ezüstérmes, a bronzérmes pedig az azóta a versenyzéstől szintén távollevő Vincent Zhou.

Mindeközben tartott Valieva doppingügye, amit először otthon, az orosz antidopping ügynökség vizsgált, jó sokáig. Tényleg olyan sokáig, hogy majdnem egy év volt, mire meghozták a döntést (a doppinganyag megléte nem volt vitás, de Valievát nem találta vétkesnek a RUSADA). Szóval most ott tartunk, hogy ezt a döntést meg kellett fellebbeznie a WADÁ-nak a Nemzetközi Sport Döntőbíróságnál (CAS), így még egy ideig biztos eltart az ügy. 

Nyáron aztán megtartották az ISU Kongresszust, amin sok új szabályt fogadtak el, a legrelevánsabbat is, azt amelyik a korhatár 15 éves korról való felemeléséről szólt. A közvetlen előzménye ennek természetesen a Valieva-ügy volt, amikor is Pekingben a NOB elnök Thomas Bach is szóvá tette, hogy nem helyes, hogy gyerekek versenyeznek ebben a sportágban akkor amikor olyan dolog történik, mint ami Valievával is. Persze ezt megelőzően már évek óta folytak a viták arról, hogy szükséges-e a korhatár megemelése, köszönhetően elsősorban annak, hogy a nők versenyében az oroszok rendre kibérelték a dobogó legfelső fokát, és tették ezt főleg 15-16 évesen (elég csak a 15 évesen olimpiai bajnok Zagitovára, a 15-16 évesen csúcson levő Shcherbakova-Trusova-Kostornaia trióra, vagy persze Valievára gondolni). Az új szabályok értelmében az idei szezonban még maradt a 15 éves korhatár, a következő, 2023/24-es szezontól már a 16. év betöltése után, míg az azutáni szezonban már a 17 éves kor elérését követően lehet csak a felnőttek között versenyezni. A megfelelő kort - mint eddig is - a szezont megelőző július 1-et megelőzően kell betölteni ahhoz, hogy az induló szezonban versenyezhessen egy egyéniző, vagy páros, jégtáncos pár. 

Természetesen nagyon sokan vették pozitívan a korhatár megemelését, mondván, hogy innentől majd biztosan visszatér az igazi, érett női műkorcsolya, és véget ér a főleg Tutberidze-csapathoz tartozó oroszok dicsőséges menetelése, nem lesznek többé 15-16 éves bajnokok, akik aztán majd 1-2 év után eltűnnek a süllyesztőben. A hurráoptimizmus helyett én inkább azt mondom, érdemes kivárni és megnézni, mi lesz majd ennek a döntésnek a következménye. Már korábban kifejtettem ezzel kapcsolatosan, hogy azáltal, hogy a juniorok alsó korhatára (13 év) nem változott, ezért a 13-15 éves kor helyett a juniorban ezentúl megduplázódik az eltölthető szezonok száma, 13 és 17 éves kor között. Mivel a GP versenyeken, junior VB-n az elérhető kvóták száma nem növekszik, ezért ugyanannyi helyért potenciálisan kétszer annyian versenyezhetnek majd, ami óhatatlanul a kvóták megszerzése miatt a nagyobb küzdelemhez, ezáltal a technikai szint emeléséhez, végső soron hamarabb sérülésekhez, kiégéshez vezethet. A versenyzőknek nagyobb szükségük lesz a motivációra és kitartásra is, mire 17 évesen a felnőttek között bemutatkozhatnak. És talán nem lenne meglepetés, ha az olimpia szezonra majd beérik egy addig a juniorok között tündöklő, még épp "egyben levő" orosz lány (mint ahogy Shcherbakova is 17 évesen még épp ki tudta magából préselni az olimpiai aranyat). A nagy anyagi befektetés szintén később térülhet csak meg, hiszen a felnőttek között sikerek elérése nagyobb ismertséggel, ezáltal több szponzori lehetőség megszerzésével, és így bevétellel jár. És ez egy olyan drága sportban, mint a műkorcsolya, korántsem mindegy. Végül könnyen előfordulhat majd, hogy - legalábbis a nők között biztosan - a verseny a juniorok között még izgalmasabb lesz, mint a szenioroknál, ami nyilván nem lenne az ISU érdeke. Sok kérdőjelet vet fel tehát bennem az egész és nem vagyok biztos benne, hogy hosszabb távon bejönnek a számítások.

Mindez leginkább a női versenyeket érinti majd. A párosoknál nem jellemző, hogy 16-17 évesen taroljanak, a jégtáncban pláne nem. A fiúk is később érnek be a lányokhoz képest, hiszen több év, mire befejeződik a növésük, megizmosodnak, megerősödnek, ez 15-16 évesen rájuk még nem igazán jellemző. Bár tény, hogy a négyfordulatosok térnyerésével a fiúknál is elindult egy olyan tendencia, hogy vagy a fiatal, még sérülésmentes, vékonyabb testalkatú fiúk, esetleg az alacsonyabb, tömörebb alkat előnyt élvez, utóbbi esetben az alacsonyabb súlypont miatt. Előbbire példa Ilia Malinin, aki nemrég töltötte be a 18. évét, és vékonyságának, fiatalságának is köszönhetően olyan gyorsan képes bepörgetni az ugrásokat, hogy nem győzi ugrálni a négyfordulatosokat (még a 4A-t is képes volt megugrani a szezon elején, köszönhetően tényleg a nagyon gyors forgatási sebességnek, annak, hogy fiatal és sérüléssel nem bajlódik, és persze hogy van tehetsége az ugrásokhoz). Utóbbira példa akár Shoma Uno, vagy Nathan Chen, akik nem magasak, de így a súlypontjuk alacsonyabban van, könnyebb ugraniuk is.

Egy kicsit elkalandoztam.

Szóval az idei szezonban a korhatáremelés még nem érinti a versenyeket, jövőre már igen, és akkor láthatjuk majd, hogy milyen hatása is lesz a sportágra.

Az idei szezon - amennyire követtem - mindenesetre a sportág kifulladását jelzi. Az olimpiai szezont követő első szezon mindig kicsit az újjáépítés éve, sok új versenyző jelenik ilyenkor meg, de idén túlságosan sokan vannak távol és túlságosan kevés az új arc, illetve a színvonal sem olyan, hogy izgalmakról lehessen beszélni. 

Lehet az oroszokat szeretni, vagy kifejezetten nem kedvelni, de az tény, hogy a hiányuk nem kicsit érezhető, különösen a párosoknál és a nőknél. A párosoknál kifejezetten nagy az űr, hiszen az oroszok nélkül - és Sui/Han távollétében - a színvonal roppant nagyot esett. Mindent elmond, hogy az idei Európa-bajnokságon olyan páros is dobogóra tudott állni, akik az idei szezonban álltak össze. Eközben Boikováék, Morozovék, Mishináék otthon versenyeznek azt a színvonalat tartva, amit tavaly is hoztak (sőt Mishináék az SBS tripla Lutz-ot edzik már!). A nők versenyében bár örülni lehet a japán dominanciának, mert nagyon magas színvonalat képviselnek, mégse kerek a kép az oroszok nélkül, akik annyira meghatározóak voltak az elmúlt években. Nem is könnyű előlépni aranyérem esélyesnek: az Európában arany várományos Loena Hendrickx egyre többet hibázgat idén és végül a grúz színekben induló - amúgy orosz - Gubanova mögött végzett az EB-n. Kaori Sakamoto se annyira fantasztikusan meggyőző, mint volt az elmúlt években, bár nála még azt mondom, hogy keményen végigküzdötte az elmúlt olimpiai ciklust is, ezért kevésbé meglepetés a kis formahanyatlás.

A jégtánc mezőnyében kivárták a sorukat azok, akik az elmúlt években Papadakisék és Katsalapovék mögött voltak. Előzetesen Chock/Bates tarolására lehetett számítani, de egyelőre a kanadai Gilles/Poiriernek is jó esélye lehet nyerni a VB-n (a Grand Prix döntőt legalábbis megnyerték, igaz, azóta a lány betegséggel küzdött, ha jól tudom). Kiugró új párost ott sem igazán látni.

A fiúk mezőnyében hatalmas az űr Yuzuru Hanyu profivá válása után (erről majd később, egy külön bejegyzésben), a versenyek energiátlanabbak, a nézőterek üresebbek, összességében a színvonal nem ugyanaz. Még a szezon előtt sérülést szenvedett Yuma Kagiyama, így egy versenyt leszámítva kihagyja a teljes szezont. Nincs Chen és Zhou sem. Maradt tehát a Yuzuru árnyékában hosszú éveket töltő Shoma Uno, aki a fiatalnak tűnő arca (és viselkedése?) ellenére már lassan ő is az öregebbek táborát erősíti a maga 25 évével. Csak emlékeztetőül: már 2015 óta a felnőttek között versenyzik, ami azért nem ma volt. Mellette ott van Malinin, aki egyelőre abszolút a cheni utat képviseli: minél több nehéz ugrást belesúvasztani egy programba, az előadás, kifejezésmód abszolút másodlagos. Talán a férfiaknál érezni legkevésbé az oroszok hiányát, vagy a jégtáncban, ahol egyébként az orosz felhozatal idén eleve elég gyér.

Mindenestre az anyagi részeket nézve mind Hanyu profivá válásával, mind az oroszok távollétével óriási bevételektől eshetnek el a szervezők: nemhogy a versenyekre sokkal kevesebben járnak el (különösen az európai és észak-amerikai versenyeken konganak üresen a csarnokok, de a japán nemzetin is több volt az üres szék és üresebb szektor), de az TV-t illetve a stream szolgáltatókat is jóval kevesebben nézik idén, mindegy, hogy a YouTube-ról vagy a japán televíziók nézettségi adatairól beszélünk. Arról persze nem beszélve, hogy mennyire hanyatlik a sportág népszerűsége Európa többi részében és Észak-Amerikában.

Ami általánosságban veti fel a kérdést: hova tovább műkorcsolya és jégtánc?