2022. január 19., szerda

Négy Kontinens Bajnokság 2022 előzetes

Holnaptól rendezik meg a másik négy kontinens bajnokságát is, a 4CC-t, ugyanúgy Tallinnban, mint a múlt heti Európa-bajnokságot. Az olimpia közelsége miatt a legtöbb top versenyző nem indul a versenyen, egyrészt nyilván a hátralévő kis időt az olimpiára való felkészülésre szokták ilyenkor fordítani, másrészt mindenkinek - mind az észak-amerikaiaknak, mind az ázsiaiaknak, vagy ausztráloknak - messze van az európai helyszín, és az olimpia miatt a fertőzésveszély elkerülése érdekében se érdemes elmenni erre a versenyre. 

Ebből a szempontból mindenképp előnyben vannak az európai versenyzők: nemcsak több világranglista pontokat szereznek az EB-n azokhoz képest, akik a 4CC-t kihagyják, de az olimpia előtt a pontjaik is kapnak egy kis löketet (mint például az orosz párosozók...). De olimpiai évben eleve nem jól jön ki ez a verseny, hiszen az amerikai, a kanadai és a koreai bajnokság is január elején van, így még a Négy Kontinens Bajnokságot is bevállalni az olimpia előtt szinte lehetetlen.

Azért csak szinte, mert a koreai top versenyzők, olimpia ide vagy oda, a körülmények ellenére elindulnak a versenyen. A koreai szövetség híres arról, hogy a versenyzőiknek sok megmérettetésen kell indulniuk, már eleve a válogató versenyeik egy külön rangsoroló és külön nemzeti bajnokságból áll...Azt viszont nem gondoltam volna, hogy az olimpia előtt erre a versenyre elküldik a két legjobb női és két férfi indulójukat, akik majd az olimpián is részt vesznek két hét múlva. Főleg úgy, hogy néhány nap karanténba is vonulniuk kell miután hazatérnek Koreába.

Mellettük az ausztrálok legjobbjai is indulnak, pl. Brendan Kerry és Kailani Craine is. Ausztráliának 1-1 női és férfi kvótája van az olimpiára és nem hirdettek még keretet.

A női versenyen indul tehát Young You és Yelim Kim, valamint Haein Lee is, akik közül akár You, akár Kim is dobogóra állhat majd. A japánok a B-csapatot küldik, akik közül a nemzeti bajnokság 4. helyezettjének, Mai Miharának van talán leginkább esélye a dobogóra állnia. Rino Matsuike a nemzeti bajnokságon és előtte az orosz GP versenyen sem remekelt annyira, itt javíthat majd. A harmadik japán induló Yuhana Yokoi lesz. Az amerikaiak közül Starr Andrews, Gabriella Izzo és Audrey Shin indulnak majd, míg a kanadaiaktól itt lesz például Gabriele Daleman. Ez a verseny jó esély arra, hogy az olyan kis országok versenyzői is részt vegyenek egy nagy versenyen, mint Mexikó, Fülöp-szigetek vagy Új-Zéland.

A férfiak versenyében a koreaiaktól az olimpiai indulók Junhwan Cha és Sihyeong Lee vesznek részt a versenyen, valamint Jaeseok Kyeong. Junhwan egyedül edz Koreában és Brian Orserrel csak videókapcsolatban vannak egymással, viszont Orser elkíséri erre a versenyre. Junhwan mellett a dobogóra leginkább a japán B-csapat legjobbjai, elsősorban Kazuki Tomono és a nagyon fiatal ígéret, Kao Miura állhat majd fel. Mellettük az amerikaiak közül Camden Pulkinen ha olyan jól fut, mint az amerikai nemzeti bajnokságban, akkor neki is esélye van egy jó eredményre. Egyébként Jimmy Ma és Tomoki Hiwatashi indulnak még tőlük.

A párosok versenyében mindössze 6 induló lesz, 3-3 amerikai és kanadai kettős. Elég kiegyensúlyozott lesz a verseny, de talán az amerikaiak jelenleg jó formában lévő párosának, az Audrey Lu/Misha Mitrofanov kettősnek van esélye leginkább a győzelemre. Itt lesz a kanadaiaktól az Evelyn Walsh/Trennt Michaud páros, akik lemaradtak az olimpiáról.

A jégtánc versenyében az amerikaiaknak, a Carreira/Ponomarenko és a Green/Parsons kettősnek van leginkább esélye odaérni, és nem lenne talán az sem meglepetés, ha a Takahashi/Muramoto pár megszerezné Japán második 4CC érmét jégtáncban. Az elsőt még pont Muramoto nyerte akkori párjával. Daisuke Takahashi viszont biztos valamiféle rekordot állítana fel azzal, ha egyénizőként és jégtáncosként is érmet tudna szerezni ezen a versenyen.

Az M4 Sport élőben streameli a versenyt a honlapján. A pontozólap (indulói listákkal) itt elérhető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kis műkorcsolya történet - Nők

Már egy ideje gondolkodtam azon, hogy írok arról, hogyan ismerkedtem meg a műkorcsolyával és hogyan követtem sokáig a sportágat, de rájöttem...