2020. november 25., szerda

Rostelecom Cup és NHK Trophy előzetes

Rostelecom Cup

A hétvégén került megrendezésre az orosz Grand Prix verseny Moszkvában, amit ráadásul nagy örömömre a magyar M4 Sport is közvetített (legalábbis részben). Bár szeretem követni YouTube-on, vagy más online szolgáltatókon a közvetítést, mégiscsak nagyon jó volt bekapcsolni a TV-t és élvezni a versenyt (ráadásul a kommentátorok is jók voltak, két különböző - edzői illetve bírói - szemszögből - követhettük a kommentálásukat).

Kezdeném először a párosok és a jégtáncosok versennyel. A párosoknál a rövid programban Mishina/Galliamov és Boikova/Kozlovskii fej-fej mellett álltak az 1-2. helyeken; Boikováék tulajdonképpen lehettek volna elsők is egy kicsit tisztább kidobós Flippel, vagy ha nem kapnak levonást időtúllépésért. Ezek után azon múlt a győzelem, hogy melyikőjük bírja jobban a kűrt, és ezúttal Boikováék jobban futottak Mishináéknál, egy gyakorlatilag hibátlan kűrrel bezsebelték az aranyérmet. Mishináéknak ezúttal nem sikerült a 3S-eu-3S ugrássorozat, miután a lány leszimplázta a második Salchow-ot, értékes pontokat veszítve ezáltal. A 3. helyet a várakozásoknak megfelelően Panfilova/Rylov szerezte meg, ők egyébként megtartották tavalyi, No One Ever Called Me That c. dalra futott - nagyon szép - kűrjüket. 

Magyar Márkék pedig tisztességesen helytálltak, egyáltalán pozitívum, hogy versenyzési lehetőséget kaptak és az elmúlt hónapok nehézségei után szereztek tapasztalatot, ráadásul egy nagyon jó, erős mezőnyben. 


(Balról jobbra) Mishina/Galliamov, Boikova/Kozlovskii, Panfilova/Rylov a dobogón
forrás: gettyimages

A jégtáncosok versenyében a várakozásoknak megfelelően Sinitsina/Katsalapov nyert, a tavalyi, rendkívül jól sikerült Singin' in the Rain ritmustánccal, és az új Michael Jackson szabadtáncukkal. A ritmustáncban mindenképp megérdemelték a magas pontokat, a szabadtáncban viszont szerintem az ezüstérmes Zagorski/Guerreiro programja sem volt rosszabb (sőt), technikában gyakorlatilag egy szinten voltak Sinitsináékkal, csak a második pontszám döntött. Sinitsináék szabadtánca azért nincs olyan szinten, hogy 10-es komponenseket lehessen adni rá, emellett azért néhány elem, pl. a forgó emelés, az ún. rotational lift elég hanyagul lett kivitelezve, erre valakitől -2 GOE-t is kaptak. 3. lett Skoptcova/Aleshin, míg Anna és Ádám a 10 indulóból a 8. helyen végzett. Ők egyébként kifejezetten fejlődtek korcsolyázótudásban, csúszásban például, és nagyon jó volt őket is látni ennyi kihagyott idő után.


Sinitsina és Katsalapov a dobogón
forrás: gettyimages

A férfiak versenyét vártam, mert jó erős mezőny gyűlt össze, és valójában élvezetes, jó színvonalú programokat láthattunk. Mindenki jól felkészült formában volt és elég anyagerős programokat mutattak be. A rövid programok után a grúz Morisi Kvitelashvili állt az 1. helyen (4S, és 4T is volt a programjában), aki a kűrben bár esett egy 4T-ből, így is a dobogón tudott maradni és 2. lett (2018-ban volt már itt 2.). Szerintem Moris kifejezetten felszabadultabban korcsolyázott ahhoz képest, ahogy az elmúlt szezonokban láthattuk. Talán az idei EB-éremmel valamiféle teher leesett a vállásról?
A rövid programban 2. helyen Petr Gumennik állt, 4S-el és a fiúknál ritka, 3Lz-3Lo kombinációval. Programja a Holdfény szonáta volt, ami egy kifejezetten jól sikerült program. Petr korához képest meglepően éretten ad elő, és egy muzikális korcsolyázó, nekem tetszenek az idei programjai is (a kűrjét, az Operaház Fantomját megtartotta tavalyról). A kosztümjei is nagyon tetszenek :) A kűrben voltak hibák (egy véletlen esés és egy esés a 4S-ből is), ennek ellenére a dobogón tudott maradni és 3. lett. A versenyt Mikhail Kolyada nyerte meg, akinek pont az a 4T nem sikerült a rövid programban, amit eddig idén annyira stabilan megugrott. A kűrben volt egy szimpla Axelje, de ezek után fejben koncentráltan korcsolyázott végig, ami nem is olyan rég, mikor még nem Mishinnel edzett, nem volt elmondható róla. A kűrben 2. lett Andrei Mozalev, összességében pedig 4. 

Szóval a fiúk egy jó színvonalú, izgalmas versenyt hoztak össze, amit kifejezetten érdekes volt követni.


(Balról jobbra) Kvitelashvili, Kolyada és Gumennik a dobogón
forrás: gettyimages

A lányok versenye nagyon érdekesen alakult. Elizaveta Tuktamysheva nyerte meg az aranyérmet, miután a rövid programban is és a kűrben (kétszer) is megugrotta a tripla Axelt, s minden mást is nagyobb hiba nélkül adott elő. Tuktamysheva kűrje szerintem tartalmasabb koreográfiailag és az egyik legjobb, amit az elmúlt években készítettek ki; ez a japán kultúrából merítő, pontosabban a kabuki színház témáját bemutató program kifejezetten érdekes azokhoz képest, amiket látni szoktunk tőle. Bár kicsit most is hosszan rákészülődik elemekre és nincsenek olyan nehéz belemenetelei az elemekbe mint pl. a Tutberidze tanítványoknak, de kifejezetten jól korcsolyázott ezen a versenyen. 2. lett Alena Kostornaia két jól megfutott - de nem tökéletes programmal. A rövid program 2A-val jól sikerült és vezetett is akkor, a kűrben néhány hiányos ugrása volt, és a lépéssora, valamint forgásai közül is volt 2-es szintű, amit mindenképp ki kell majd javítani. Ennek ellenére a formája a körülményekhez képest jó, jobb, amire én számítottam a tesztkorcsolyázás után, hogy milyen lesz majd...A minőség, amellyel korcsolyázik, az viszont szerintem mindenki felett áll nemcsak otthon, de világszinten is. Mishinnek jó napjai voltak, mert a bronzérmet tanítványa, Anastasiia Guliakova nyerte meg, nem kis meglepetésre. Ami viszont annál nagyobb meglepetés volt, hogy Trusova a dobogóra sem állhatott fel (igaz, századokkal maradt csak le róla). Már a rövid programban sem sikerült a 3A próbálkozás, a kűrben aztán sorra este el a 4S-t, 4Lz-ot és a 4T-t, összesen négyszer elesett. Az biztos, hogy minél több rizikó van egy programban, annál nagyobb a hibázási lehetőség, de Trusova javuló formát mutatott a kupasorozatban, ezen a versenyen viszont nem sok minden akart neki összejönni. Kíváncsi vagyok, hogy a Plushenko csapat mit fog kitalálni, mert a nemzeti bajnokságban ennyi hiba nem fog beleférni, viszont Trusova ragaszkodott az egyre több négyfordulatos ugráshoz már tavaly is, aztán Tutberidzét azért is hagyta ott, mert edzőnője állítólag nem akarta megengedni, hogy minél több négyfordulatos ugrás legyen a kűrben. Trusova már megmutatta, hogy képes olyan programot futni, amiben többféle négyfordulatost ugrik, de talán beletenni a programba a Salchow-ot, a Lutz-ot és kétszer a Toe-loopot is, nem túl gyors tempó ezekben a hónapokban? Úgy gondolom az esetében, hogy a kevesebb rizikóval biztosabb programokat tudna futni most, de lehet, hogy az ő taktikája lesz az, ami hosszabb távon meghozza majd az eredményeket.


Liza Tuktamysheva a kűrben
forrás: Olympic Channel

A verseny tehát jó volt, és annak ellenére, hogy nézőkkel tartották meg (amivel nem igazán értek egyet a Moszkvában is erősödő járványügyi helyzet miatt), ezúttal legalább valóban minden 2. ülőhelyet kihagytak és úgy tűnik ezt elég szigorúan be is tartották. Ezen kívül viszont eléggé furcsállom, hogy a bankettet megtartották, evészettel-ivászattal, úgy, hogy a korcsolyázók egymással fotózkodtak, természetesen maszkok nélkül...
Egyébként a pontozásról általánosságban véve annyit, hogy itt is látszódott, hogy ez nem nemzetközi versenyként, hanem gyakorlatilag hazai versenyként működött, jelentős túlpontozásokkal. Ha ezek  hazai versenyek, amelyeken egyéni legjobb pontszámokat sem lehetett kapni, akkor Grand Prix Döntőbe hogyan is lehetne egyáltalán kvalifikálni?

A verseny teljes végeredménye itt érhető el.

*

NHK Trophy előzetes

Az NHK Trophy lesz az utolsó Grand Prix-verseny ebben a szezonban. Párost versenyt nem rendeznek, jégtáncban is három induló lesz mindössze, igaz, hogy azok közül az egyik Kana Muramoto/Daisuke Takahashi lesz, akik első versenyükön vesznek majd részt együtt. Nagyon kíváncsi vagyok, milyenek lesznek, figyelemmel arra, hogy Takahashi nemrégiben váltott jégtáncra, már 34 éves, és bár rendkívül jó korcsolyázótudása van, azért az új és nehéz elemeket (például az emeléseket) nem tudom mennyire fogják tudni jól bemutatni.

A nőknél nem indul Rika Kihira (jelenleg Svájcban edz), indul viszont Wakaba Higuchi, Kaori Sakamoto, a súlyos betegség után idén visszatérő Mai Mihara, vagy a korábbi junior világbajnok Marin Honda, egyetlen nem japánként pedig a koreai Young You is, úgyhogy mindenképp érdekes versenynek nézünk elébe.

A férfiaknál sem Yuzuru Hanyu, sem Shoma Uno nem indul (előbbi már nyár végén jelezte, hogy nem vész részt az idei GP-sorozaton, utóbbi pedig szintén Svájcban edz), indul viszont Keiji Tanaka, bemutatkozik a felnőtt GP-szezonban Shun Sato és Yuma Kagiyama, valamint indul Kazuki Tomono és Sota Yamamoto is.

A verseny programja itt érhető el. Az M4 Sport streamen közvetíti majd.

2020. november 19., csütörtök

Grand Prix versenyek, orosz kupasorozat 4. fordulója


Grand Prix versenyek - Skate America és Cup of China

Az idei Grand Prix-sorozat merőben eltérő, mint az eddigiek. Nem is igazán lehet sorozatnak nevezni, inkább egy-egy világkupa versenyről van szó, hiszen a tervezett 6 versenyből csak négy kerül megtartásra, miután a Skate Canada törlése után a franciaországi versenyt sem tartják meg. A Grand Prix versenyeken azon vehetnek idén részt, akik vagy a rendező ország versenyzői (és az adott országban edzenek), vagy más országot képviselnek, de a rendező országban edzenek, illetve akik a rendező országgal azonos földrajzi régióban edzenek. Így, hogy teljesen más kritériumok alapján rendezik meg a versenyeket, és nem a legerősebb korcsolyázók léphetnek fel, szűkül a verseny. Emellett a bírák is a rendező ország döntnökei közül kerülnek ki, tehát gyakorlatilag nemzetközi helyett inkább egy hazai versenyről van szó. A Grand Prix Döntőt már biztos nem Kínában rendezik meg, kérdéses, hogy egyáltalán megtartják-e, egyelőre még a Döntőbe kerülés kritériumai sincsenek lefektetve.

Ilyen feltételek mellett került megrendezésre az első Grand Prix verseny, a Skate America Las Vegas-ban.  A nők versenyében Mariah Bell és Bradie Tennell csatáját lehetett leginkább várni, amit igazolt is az eredmény, miután Bell kevéssel, alig 2 pont különbséggel megnyerte a versenyt Tennell előtt. Mariah ABBA kűrjénél rosszabb Shae-Lynn Bourne programot nem is láttam, pedig úgy tudom Bourne Kaliforniában él és az Arutunyan csapat egy részének tavasszal is rendelkezésre álltak a pályák, amelyeken Bourne személyesen koregrafálta a programot neki és Nathan Chennek is. A kompozíció, kevés átmenet, szórakoztató jellegű de nem átütő stílus és a teljesen össze nem illő zenevágás miatt gondolom úgy, hogy ez a kanadai koreográfus egyik leggyengébb produktuma az elmúlt évekből...de Nathan Chen programjai sem fogtak meg, a rövid programja leginkább mariachi-ra épülő, mexikói zene, aminek nem kellene, hogy köze legyen a flamencohoz és ezzel együtt a tapsolához sem. A lírai kűr, ami zeneileg egysíkú, nem illik Chen stílusához és sajnos ez a program is  üres, a programban rengeteg a koszorúzás, erős és szép átmenetek nélküli rész (egyébként ezeket a programokat is Shae-Lynn Bourne koreografálta, akinek úgy látszik nem az idei lesz a karrierje legkreatívabb szezonja...). Chen ugrásai egyébként stabilak - köszönhetően annak is, hogy végig, tavasszal is edzeni tudott a járvány ellenére, viszont a többi eleme, például a forgásai nem a legjobbak (az ülőforgás erre jó példa). Sajnálom, ha az ugrásokat leszámítva Chen korcsolyázásról nem tudok gyakran pozitívumokat mondani. 

Egyébként a Világkupa versenyt követően a helyszínen felvett Las Vegas Invitational meghívásos versenyen is előadta Chen a kűrjét, amiben megugrotta a négyfordulatos Loop ugrást, tehát ez már előrevetítheti azt, hogy az olimpiai szezonra akár majd hat quados kűrt tervez. A fiúknál egyébként Vincent Zhou lett a 2. és a 3. a kanadai Keegan Messing.

A nők és férfiak versenyében a fiatalabb generáció tagjai közül a bronzérmes Audrey Shin és a fiúknál Ilia Malinin (5. hely) érdemel még kiemelést.

A jégtáncosok versenyében Chock/Bates távollétében Hubbell/Donohue magasan nyert Hawayek/Baker és Carreira/Ponomarenko előtt. Hubbell/Donohue új szabad tánca a Hallelujah zenéjére szerintem a lányhoz illik, a fiúhoz viszont egyáltalán nem. Ebben a mezőnyben elindult az Amerikában edző magyar színekben versenyző páros, Emily Monaghan/Ilias Fourati is.

Végül a párosok versenyében Scimeca Knierim/Frazier nyert Calalang/Johnson és Lu/Mitrofanov előtt, Cain-Gribble/LeDuc nem sokkal lemaradva végeztek - némi meglepetésre - csak a 4. helyen.

A verseny végeredménye itt érhető el.

*

A kínai Grand Prix versenyen Chongquinben igazi házi verseny volt, ahol egyébként egy jóval szűkebb mezőny volt mind a négy ágban, mint a Skate Americán. A párosok versenyében sajnos nem láthattuk Sui/Hant, miután Han a nyári csípőműtétjéből lábadozik. Így mindössze három induló volt a versenyen, amelyet Peng/Jin magasan megnyert, 2. lett az idei junior VB 8. helyezettje, Wang/Huang és 3. Zhu/Liu. A jégtáncosok versenyében a fölényes esélyesnek számító Shiyue Wang/Xinyu Liu kettős a tavalyról megtartott programjaikkal nyerték a versenyt.

A férfiak versenyében nem meglepetésre Boyang Jin győzött egy jól megfutott rövid programmal (közte teljesen tiszta 4Lz-al és 4T-vel) és egy anyagerős kűrrel. A 2. az a Han Yan lett, akit az elmúlt években kevesebbszer láthattunk versenyezni, nem is volt biztos, hogy egyáltalán folytatja-e a versenyzést...gyönyörű A Thousand Years rövid programját harmadik szezon óta futja, de mindig öröm nézni, a La La Land kűrjét pedig szintén megtartotta tavalyról.


Han Yan gyönyörű szállós, nagy tripla Axelje a Cup of Chinán
forrás: tumblr

A nők versenyét a várakozásoknak megfelelően Hongyi Chen nyerte meg, akinek idei új programjai a Cinema Paradiso (SP) valamint kűrje az I Have the Strength to Fly című dalra készült el. 

A verseny teljes végeredménye itt érhető el.

*

Rostelecom Cup előzetes 

A harmadik Grand Prix versenyt Moszkvában rendezik meg, talán ez a verseny lesz leginkább érdekes több szempontból is. Egyrészt két magyar indulónak örülhetünk, Chtchetinina Ioulia/Magyar Márk ugyanis meghívást kapott a versenyen való részvételre, ugyanúgy, mint a Yanovskaya Anna/Lukács Ádám jégtánc kettős is, akiket már nagyon régen nem láthattunk versenyen. Másrészt egy nagyon erős mezőny lesz mind a négy ágban; a férfiaknál ott lesz pl. Kolyada, Aliev, Ignatov, Gumennik, Mozalev, Kvitelashvili, a párosoknál Boikova/Kozlovskii, Mishina/Galliamov, Panfilova/Rylov (Tarasova/Morozov nem, miután ők eredetileg a Skate Americára mentek volna), míg a jégtáncban többek között Sinitsina/Katsalapov (de Stepanova/Bukin nem indul el). A lányok versenyében pedig először láthatjuk majd idén egy versenyen Trusovát, Shcherbakovát, Kostornaiát, Tuktamyshevát, több más ismert névvel együtt. Medvegyeva az elhúzódó, krónikus hátsérülése miatt ezen a versenyen sem indul, kérdésesnek tartom, hogy egyáltalán az orosz nemzeti bajnokságon elindul-e majd...

A versenyt az M4 Sport közvetíti, a részletes eredmények pedig ezen a linken lesznek elérhetőek.

*

Orosz kupasorozat 4. forduló (Kazany)

Az orosz Grand Prix verseny előtt kanyarodjunk kicsit vissza, mi is történt a kupasorozatban az oroszok háza táján. A kupasorozat 4. állomásán nagyon jó verseny alakult ki, különösen a fiúk és a párosok versenyében. A párosok közül Boikova/Kozlovskii, Mishina/Galliamov és Tarasova/Morozov is indult, amit Mishina/Galliamov a stabil technikai elemek kivitelezésével meg is nyert. Boikova/Kozlovskii nem teljesen zökkenőmentes felkészülésének köszönhetően néhány hibát elkövetett a kűrben, ennek ellenére jobban tetszettek, mint Tarasova/Morozov, akiknek bár a Bolero rövid programja nagyon tetszik, a kűrjük viszont annál kevésbé, ez a program a zenével együtt nem igazán illik hozzájuk. Emellett nem tűntek annyira kimunkáltnak és precíznek az elemeik, lassabbnak is tűntek, mint szoktak lenni. Mishináék és Boikováék edzője, Tamara Moskvina egyébként annak ellenére velük volt a versenyen, hogy férje, Igor Moskvin a verseny előtt egy nappal, 91 évesen elhunyt.

A fiúk versenyét Egor Semenenko nyerte, stabilan megfutott programokkal és kétszer megugrott 4S-el, míg Andrei Mozalev a 7. helyről felkapaszkodva lett 2. Mozalevnek ezen a versenyen egyáltalán nem ment a 4F és a 4T sem sikerült a rövid programban. A 3. Ignatov lett, aki ugyan megugrotta a 4Lo-t mindkét programban, de a kűrben ezúttal is elfáradt a program második felére, ahol aztán jöttek a hibák.

A jégtánc versenyt toronymagasan Skoptcova/Aleshin nyerte meg.

A nők versenyében először láthattuk idén Alena Kostornaiát versenyen. Az edzőváltás, a tény, hogy utoljára 10 hónapja versenyzett, az új programjai (különösen az online megtanult kűrje) ellenére szépen helytállt a versenyen, egyelőre azonban tripla Axel nélkül mutatta be a programjait. A Billie Eilish rövid program kiforrhat a szezon végére, a kűrben egyelőre helyenként elég sok az üresség, nyilvánvalóan nincsen annyi átmenettel teletűzdelve a program, mint Tutberidze alatt, de ez a verseny pont arra is jó volt, hogy a Grand Prix verseny előtt lássa, mikben kell még alaposan javulnia. A rövid programbeli magas pontszám őt magát is meglepte, azt mondta, hogy úgy vélte, voltak félelmei amiatt, hogy az edzőváltás miatt alacsonyabb pontokat kap majd (ami egyben jól jelzi, hogy ha valaki sztáredzővel készül, aki mögött a politikai befolyás ott van, akkor azért járnak bizonyos bónuszok, még hazai versenyen is! És ezt a megszerzett plusz támogatást edzőváltás esetén könnyen el lehet veszíteni).


Alena Kostornaia az orosz kupasorozat 4. állomásának rövid programjában
forrás: tumblr

A versenyt Alexandra Trusova nyerte meg, meglepetésre nagyon jól kivitelezett 4S-el (ez volt a gyenge eleme tavaly), 4Lz-al és a program második felében 4T-eu-3S-al (!). A rövid programban pedig egyre közelebb van ahhoz, hogy megugorja a 3A-t. A cél mindenesetre az ugrások hosszú távon való stabilizálása, és őszintén szólva, ha a 3A mellett lesz jó pár stabil négyfordulatos ugrása a kűrben, nehéz lesz őt megverni bárkinek is, már pusztán a magas bázispontok miatt.


Trusova négyfordulatos Salchow-ja a kűrben
forrás: tumblr

A 3. helyet a Tutberidze-tanítvány Maiia Khromykh szerezte meg, akinek a 4S ezúttal sem sikerült, egyként egy kifejezetten jó rövid programot adott elő. Sofia Samodurova 4., míg a visszatérő Tarakanova 8. lett.

A junior lányok versenyében a Tutberidze-tanítvány, Sofiya Akatieva két 4T-t és egy 3A-t ugrott meg a kűrben, ami rekordnak számít, míg a 2. helyezett Plushenko-tanítvány, Veronika Zhilina heteken át nem tudott edzeni, de így is megugrott egy 4T-t. Valahol félelmetes, hogy 12 éves lányok milyen technikai elemekre képesek...

A verseny teljes végeredménye itt érhető el.

Az orosz kupasorozatnak tehát egyetlen állomása maradt hátra. Az eddigiekben a szabály az volt, hogy mindenkinek két fordulón részt kell vennie ahhoz (és bizonyos helyezést elérni) hogy a nemzeti bajnokságon egyáltalán elindulhasson. Viszont sokan nem tudnak részt venni egy állomáson sem (sérülések, járvány miatt), ezért az orosz szövetség vélhetően más kvalifikációs szabályt fog kitalálni, ha nem akarják, hogy olyan nevek maradjanak le a nemzeti bajnokságról, mint Stepanova/Bukin vagy Medvegyeva...

Kis műkorcsolya történet - Nők

Már egy ideje gondolkodtam azon, hogy írok arról, hogyan ismerkedtem meg a műkorcsolyával és hogyan követtem sokáig a sportágat, de rájöttem...