Már a második Világkupa verseny, a Skate Canada is lezajlott a múlt héten, lássuk, mi is történt ezen a versenyen.
Először is a jégtáncról írnék, amelyen a papírformának megfelelően Piper Gilles/Paul Poirier győzött hazai pályán, második lett az olaszok első számú párosa, Guignard/Fabbri és bronzérmet nyert a Skate Americán 4. helyet szerző spanyol kettős, Smart/Diaz. Gilles-ék az Elton John ritmustáncot jól adták elő, szerintem ez egy közönségbarát és jól sikerült program, annak ellenére, hogy ebben a műfajban nem könnyű nagyon érdekes programokat készíteni (ezért egy kicsit szerencsétlen is, hogy az olimpiai szezonban a street dance ritmus a követelmény). Az egyetlen, ami zavaró volt a programjukban, az a kicsit eltúlzott kosztüm, ami egy fokkal "több" ahhoz képest, ami szerintem még egy Elton John zenéjére készült programhoz beleférne. Paulnak szerintem még jobban áll ez a fajta extrém narancsszín, de Pipernek annál kevésbé. A szabad táncuk a Long and Winding Road c. Beatles dal feldolgozására készült. Ez egy nagyon szép program, de akár a négy évvel ezelőtti James Bond FD, akár a Vincent programjuk szerintem érdekesebb volt, s nekem jobban tetszett. Az elemeik azonban szépek és nehezek, egy kivételével, a curve lift, ami során Piper Paul hátán csimpaszkodik, ami bár mindenképp nehéz, de talán kevésbé esztétikus emelés.
Guignard/Fabbri megtartották az Atonement szabad táncukat, ami az egyik legszebb FD a mezőnyben, és ezúttal is nagyon tetszett az előadásuk. A bronzérmet Smarték nyerték meg, akiknek a Zorro szabad táncuk egy közönségbarát, könnyen befogadható program, jó választás abban az esetben, ha ők mehetnek majd az olimpiára.
Piperék az amerikaiakkal küzdenek majd meg az olimpián a dobogós helyezésért, érdekes lesz majd követni, hogy melyik párost fogják majd favorizálni a bírók, mely szövetségnek lesz nagyobb érdekérvényesítő ereje - egyelőre Piperék Hubbelléknél magasabb pontokat kaptak, úgy, hogy mindketten hazai pályán versenyeztek, meglátjuk, hogy egymás ellen hogyan alakul majd a sorrend, amit legkorábban a GP Döntőben láthatunk majd.
A párosok versenyében a papírformának megfelelően Sui/Han meggyőző, több, mint 30 pontos fölénnyel győzött. A rövid programjuk nagyon jól sikerült a Hans Zimmer Mission Impossible c. zenéjére, amin javítani kell majd technikailag, az például a lépéssor nehézségi szintje (ezúttal csak 2-es lett). A Bridge Over Troubled Water kűrjük nekem az összes eddig látott párosé közül a legjobban tetszik, ha sikerül tisztán megcsinálniuk, jó nehézségi szintekkel, akkor nem szabadna, hogy más megelőzze őket. Az a szinkron, precizitás, ahogy korcsolyáznak, az elemeik nehézsége a kivitelezéssel együtt és mindenek felett a kettejük közötti harmónia a mezőny fölé helyezi őket.
Második lett a Pavliuchenko/Khodykin kettős, akiket idén először láttunk nemzetközi versenyen. Még nincsenek a legjobb formájukban, de a Be Italian c. dalra futott rövid programjuk szórakoztató, sok-sok érdekes ki-, és bemenetellel az elemeikből. Az egyik ilyen, a halálforgás után Daria átemelése Khodykin felett például nem jött össze, amiért a lány lehuppant a jégre (ami persze automatikusan esésnek számít), de ahogy a szezonban haladnak majd előre, ezek kijavítható hibák. A kűrjük a Black Swan zenéjére készült, ennek is kell még idő kiforrni. Érdekes lesz figyelni, hogy alakul a szezonjuk, mert akár még az olimpiai csapatba kerülésükre is van esély, ha minden összejön nekik.
A bronzérmet Cain-Gribble/LeDuc nyerte meg úgy, hogy a 6. helyről kapaszkodtak fel a dobogóra egy jól megfutott kűrrel. 4. lett a James/Radford páros, akiknél több hiba is becsúszott. Friss párosként természetes, hogy több időre van szükségük összeszokni, azonban ezúttal nem éreztem annyira (különösen Radford esetében), mintha párként korcsolyáztak volna, nem érzem náluk még az összhangot.
A férfiak versenyét nem meglepetésre Nathan Chen nyerte meg, akinek nem igazán volt ellenfele ezen a versenyen. Mivel ő múlt héten is versenyzett, és ezen a héten nem volt olyan vetélytárs, aki hozzá hasonlóan akár öt négyfordulatossal is készült volna, ezért Chen egy kicsit leépítette a programjait erre a versenyre: a rövid programban 4F-es kombináció helyett 4T-t ugrott, a kűrben pedig egyik problémásabb ugrását, sem a négyfordulatos Lutz-ot, sem a négyfordulatos Loopot nem próbálta meg. Így is fölényesen nyert, ráadásul mivel nagyokat nem hibázott a programjaiban (csak a 4T volt hibás a kűrben), nőttek a komponensei is múlt hét óta. Lehet, hogy azért sem próbálkozott nehezebb programmal, hogy tisztább futásokkal saját magának önbizalmat szerezzen és emellett a komponensei is növekedjenek. Sok alkalma ugyan már nem lesz arra, hogy az olimpiáig más versenyen bemutassa a hat négyfordulatosból álló kűrjét, ha valóban az a cél, hogy az olimpián is bemutassa a négyfordulatos Loopot.
A férfiak versenye egyébként nem volt valami színvonalas, sok hibát láthattunk. Ezüstérmes lett Jason Brown, de ő sem futott hibátlanul: a tripla Axelje ezúttal sem volt teljesen tiszta és hibátlan sem a rövid programban, sem a kűrben, a négyfordulatos Salchow-ot pedig megpróbálta, de még mindig fél fordulat hiányzik belőle, és kérdéses, hogy ha 26 évesen még nem ugrotta-e meg tisztán, akkor képes lesz-e erre valaha versenyen?
Első Világkupa érmét szerezte Evgeni Semenenko, akinek a kűrben nagyon meg kellett küzdenie az ugrásokért, amikre így elég alacsony kivitelezési pontszámokat (GOE-kat) kapott. Ezzel és a nyilván alacsonyabb komponenseivel nem tudta megelőzni Brown-t úgy sem, hogy három négyfordulatos ugrást is bemutatott. Egyebekben ő egy kiegyensúlyozott, jó versenyzőalkatnak látszik, és az edzői csapata minden olyan fontos részletre figyel (pl. legmagasabb, 4-es szintű forgások), ami szükséges ahhoz, hogy a lehető legjobb pontokat érje el. Nem lennék meglepve, ha ő lenne az egyik orosz versenyző, aki bekerülne idén az olimpiai keretbe.
A hazaiak részéről Keegan Messing nem tudott a dobogóra állni, miután sok hibát követett el a kűrben, többek között az egyik ugrásnál úgy ráesett az állára, hogy azt hittem, nem is folytatja a versenyt...4. lett Makar Ignatov, aki a kűrben szintén egy nagyon rondát esett el a négyfordulatos Loopból. Sajnáltam Roman Sadovsky-t is, aki utolsó helyen végzett, nála különösen érezni azt, hogy a járvány miatti hosszú lezárások és korlátozások miatt Torontoban igencsak hatással volt a felkészülésére.
A nők versenye olyan technikai színvonalat hozott, ami nemzetközi versenyen még nem volt: csak a kűrben hat versenyző, azaz a mezőny fele megpróbálta a tripla Axelt és a legtöbbjüknek sikerült is megugrania azt.
A versenyt az első felnőtt GP viadalán induló Kamila Valieva nyerte fölényesen, amivel a Finlandia Trophy-n megdöntött kűrbeli és összpontszám világcsúcsát is megjavította. Ezúttal a tripla Axelek is jobban sikerültek, mint a finn versenyen (bár a kűrben ellépett belőle), emellett a három négyfordulatos ugrása is sikerült neki. A programjairól idén már leírtam a véleményem; szerintem a rövid programja tavaly jobb volt, bár nagyon hasonló stílusú, mint az idei, a Bolero kűrje pedig kapkodós, ki nem tartott mozdulatok sokaságából áll, amin a nehéz elemek miatt nincs lehetőség előadni a zenét. Úgy érzem, hogy egy nagy sietség az egész, ami a minél több pont minél gyorsabb összegyűjtögetéséből áll. Nem tartom esztétikusnak azt sem, hogy az ugrásait feltett kezekkel (ripponnal) ugorja, ami olyan, mintha egy torna gyakorlatot néznék. Nem kérdés, hogy Valieva nagyon tehetséges, a programjai tele vannak nehéz átmenetekkel, ugyanakkor már most a korcsolyázásának minden elemére olyan magas pontokat kap, hogy innen alig van már feljebb. Tényleg megérdemel például annyit előadásra, vagy interpretációra, ami 9.5 körüli erősség a 10 pontból?
Az ezüstérmes Elizaveta Tuktamysheva lett, két jól megfutott programmal - róla el lehet mondani, hogy a járvány helyzete belőle a legjobbat hozta ki és a tavalyi VB-n elért ezüstje óta remek formában van. Kétségtelen, hogy a tripla Axelje és a többi ugrása is kiegyensúlyozott, de hirtelen nagyon megugrottak a pontjai (a komponenseire például 35 feletti pontokat, a kűrjére 71 felett pontokat kap), holott nem javult kirívóan sem az elemei minőségében, sem komponensekben. Az ugrásai valóban jók amikor tiszták, de alig korcsolyázza be a pályát, nincs túl jó korcsolyázótudása, sokat "pózol" (azaz pihen) a kűrben, és a számtalan karmozdulat viszont nem helyettesíti a sokkal nehezebb lábmunkát.
Szerintem az orosz szövetség azt támogatja minél jobban, aki stabil ugró és akinek van olyan nehéz eleme, mint a 3A vagy négyfordulatosok. Akinek van 3A-ja, az akár az olimpiai csapatversenyben is bevethető és jelentős előnyt szerezhet majd mással szemben. Tuktamysheva erre kiváló lenne.
Emellett kicsit olyan érzésem van, mintha 2017 ősze ismétlődne meg: lehet, hogy a szövetség nem nézné jó szemmel, ha csak Tutberidze-tanítvány jutna ki az olimpiára? Hasonló játszódott le 2017-ben, amikor Medvegyeva és Zagitova mellett nem más Tutberidze-tanítvány (pl. a rendkívül tehetséges Tsurskayát), hanem az akkor még befolyásos CSZKA-ban korcsolyázó Buyanova-tanítvány, Maria Sotskova kapta meg azt a plusz támogatást a Világkupa-sorozatban, ami után aztán a nemzeti bajnokságon is jól szerepelt és jutott ki az olimpiára. Tuktamysheva ha jól szerepel a nemzeti bajnokságban, akár az olimpiai csapatba is bekerülhet.
És az a bizonyos Tutberidze-tanítvány most, aki ennek megihatja a levét, az lehet akár Alena Kostornaia is (vagy más is, akár a tavalyi világbajnok Shcherbakova, bár őt a GP szezonban még nem láttuk). Kostornaia mindkét programját lecserélte a Finlandia Trophy után: a rövid programja a New York, New York c. dal Liza Minelli előadásában, a kűr pedig Billie Eilish Lovely c. dalára készült. Az ugrásai közül néhányat hiányosnak ítélt a technikai panel (többek között a 3A-t is a kűrben), ami sosem jó ómen. Az olyan pontozást, amelyben ugyanannyit kap korcsolyázótudásra, mint pl. Tuktamysheva, vagy amiben a remek 3F-3T kombinációja, ami korábban +4, +5 GOE-kat ért, most már +2, +3 egyes bírók szemében, viszont teljesen hibásnak tartok. Kostornaia még új programokban, nem annyira átütő előadással is nagyon szép lendülettel, térdmunkával, testtartással korcsolyázik, aminek meg kellene látszódnia pontokban is. Nehéz dolga lesz visszakapaszkodnia arra a szintre, amiben volt 2019/2020-ban, akkor ha a bíróktól sem kapja meg igazán a pontokat. Ami ha nem sikerül, nagyon fogok sajnálni, mert ha valakinek derékba tört a karrierje a montreali VB eltörlésével, majd az edzőváltással, Covid-betegséggel, az ő lesz...annak ellenére, hogy az elmúlt évek egyik legtehetségesebb orosz műkorcsolyázójáról van szó.
A dobogó tehát ugyanaz, mint a Finlandia Trophy-n is volt. A 4. lett Mai Mihara, aki kezdi visszanyerni nagyon jó formáját. A rövid programban csak 67 pontot kapott, a kűrben aztán a harmadik legjobb programot futotta (közte mindenre 4-es szinttel!) és akár a dobogóra is állhatott volna fel, ha nem legelsőként fut a rövid programban. Az 5. az amerikai Alysa Liu lett, aki végül a 4Lz-ot nem próbálta meg és a 3A-ból is elesett, azonban már többedjére fut idén jó programokat. A kűrjéhez egy picit éretlennek tartom még viszont, hozzá stílusban inkább a Gypsy dance rövid program illik. Wakaba Higuchi lett a 6. akinek viszont sikerült a 3A a kűrben, több más hibája volt azonban, és ilyenkor a bírók még ott is lepontozzák, ahol nem kellene. Az Oroszlánkirály kűr viszont nagyon jó, a sok lírai, vagy egyszerűen csak unalmasabb koreográfia mellett ez igazán egy olimpiai szezonra való program. A koreai Haein Lee lett a 7. egy szintén nagyon szép, Homage to Korea kűrrel. Mana Kawabe egy jól elrontott rövid program után szintén megugrotta a 3A-t a kűrben, és egy nagyon szép programot futott. Karen Chen viszont csalódást keltően csak a 10. helyen végzett, így az amerikaiaknál továbbra is teljesen nyílt a verseny, kik kerülhetnek be az olimpiai csapatba. Egyedül Alysa Liu helye tűnik jelenleg a legbiztosabbnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése